Toldy Éva

Toldy Éva
2015-03-11 08:23
Te láttad már Sebestyén Balázs otthonát?

Sebestyén Balázs még 2010 nyarán – éppen kisfia születése előtt – vásárolta meg diósdi otthonát, mely ingatlanszakértői feltételezések szerint az akkori árakat figyelembe véve, akár 100 millió forintot is megért. A rádiós műsorvezető nem a vakszerencsére bízta döntését, hiszen olyan ingatlant választott, amely 2008-ban már bezsebelte az év háza elismerést is. Úgy tudni annak idején a műsorvezető jó mélyen a zsebébe nyúlt, de a teljes vételárat így is csak lakáshitel segítésével tudta kicsengetni. Ez azonban már csak történelem, inkább lássuk a lakást.

A hatszobás luxus kégli összesen 860 négyzetméteren helyezkedik el, ám ebből csak 360 négyzetméter, amely hasznosnak is számít. Úgy tudni, hogy a lakás eredeti tulajdonosa Balázsékra hagyta luxuskonyhája bútorait illetve annak minden egyéb felszerelését is.

Az igazán különleges építészeti megoldásokkal megálmodott és persze minőségi alapanyagokból felépített ház legalsó szintjén szaunát is kialakítottak, a terasz pedig olyan faburkolattal lett ellátva, ami az egyik legellenállóbb a piacon. A tulajdonosok és a vendégek pedig összesen három fürdőszobán osztozhatnak.

Az ingatlan építése során három fontos szempont került előtérbe: az egyszerűség, a természetesség illetve a tisztaság. Valószínűleg éppen ez az oka, hogy az előkertben a gyepen kívül semmi más nem található, ezzel is prezentálva az ingatlan letisztultságát és eleganciáját. Ezen elvek alapján lett berendezve is a lakás, amit aztán Balázsék is figyelembe vettek a különböző szobák kialakításánál.

Arról persze már akkor sem szólt a fáma, illetve azóta sem derült ki, hogy Balázs mégis mekkora hitelt vett fel, de figyelembe véve azt a tényt, hogy a mai hitelpiaci környezetben rendkívül nehéz több tíz milliós hitelhez jutni, nagy a valószínűsége, hogy a műsorvezetőnek legalább ötven százalék önrésszel kellett rendelkeznie. Ennek alapján pedig 412 ezer forintot kell törlesztenie per hónap. Ám a ház minőségét illetve Balázsék jelenlegi helyzetét tekintve azt mondhatjuk ez hatalmas befektetés volt, hosszú távú döntés, ami bízzunk, benne még évtizedeken át kiszolgálja a család minden igényét.
Szilvia Vitéz
2020-05-18 12:30

nfo * Panzió Eladó

Eladó működő, felújított Panzió.
19 szobás, 3 szintes, parkolóval, belső pavilonnal rendelkezik.
Manhertz-Milbich Éva
2019-01-29 15:46
Sziasztok! Kapott valaki még üzenetet Rebeka Jakobtól?
  • Békési Béla Senior
    Nem kaptam
    2019-01-30 08:37:26